Kettlebell és fegyencedzés egy afgán börtönben
Kevés olyan dolog van a világon, amit akkora félreértés övezne, mint a testedzést. Pedig csak egy roppant egyszerű kérdésre kell megfelelni: „Miért is szükséges, hogy testedzést végezzünk?” TE például miért edzel? Ha a válaszod bármilyen formában is összefügg az ”alakformálás” vagy "testépítés" kifejezéssel, akkor tudjál róla, hogy valamit csúnyán benéztél. Azonban ne félj, nem vagy ezzel egyedül. Valójában a legtöbben pontosan azért sportolnak, mert elégedetlenek magukkal. Mondjuk ezen nem nagyon vagyok meglepődve. A mai széltől is óvott, gyorséttermi moslékokon szocializálódott nemzedék ugyanis már nem találkozik az élete során valós fizikai kihívásokkal. Nem ők tehetnek róla, ez egy ilyen világ. Egy kiherélt, identitászavaros időszak ez, amikor teljesen természetesnek hat, hogy felnőtt férfiak tinédzser kislányként élik az életüket vagy hogy idén Hollandia legszebb nője egy férfi lett. Most őszintén! Szerinted hány bányász érezte már azt, hogy ő valójában nőnek született? Vagy mennyi volt közöttük a „meleg” hajlamú? Szerinted amikor valaki azzal tölti a mindennapjait, hogy 200 méter mélyen, (sokszor a talajvízben térdelve!!!) csákánnyal szenet fejtsen, akkor bevillan neki olyasmi, hogy jó lenne puncit növeszteni? Na ugye!
Úgy vélem nagy igazság, hogy a kemény idők kemény embereket termelnek ki. A kemény időket követő általános nyugalom után pedig szükségszerűen eljön egy hanyatló és dekadens világ, amit többnyire csak az élvezeteket hajszoló, könnyen irányható jellemek, valamint az elpuhult, gyenge fizikumok alkotnak. Szerencsétlenségünkre mára pont ez lett a mindennapok valósága a „fejlett nyugaton”, ami egyre inkább begyűrűzik a világ többi részére is. Úgy vélem azonban, hogy a jelenlegi állapot nagyon rövid időn belül meg fog szűnni. Ahogy az inga eléri a végpontját és elindul az ellenkező irányba, úgy fog ez a jelenlegi világ is összeomlani, amit egy brutálisan kemény időszak követ majd. Az átállás pedig mindenkinek fájdalmas lesz. A gépezet már beindult, a fogaskerekek pedig kíméletlenül dolgoznak. Ez most csupán a vihar előtti csend állapota. A világ rövid időn belül robbanni fog és a gyengék, a betegek és a kiszolgáltatottak lesznek elsők, akiket ez a robbanás elsöpör. Ha nem vagy vak, akkor láthatod, hogy a világ vezetői mindent meg is tesznek azért, hogy nagy általánosságban mindenki gyenge maradjon. Mérgezik az élelmünk, az ivóvizünk és a levegőnk, miközben egyre jobban elzárnak a valódi táplálékoktól, a vitaminoktól és az ásványi anyagoktól. És akkor még a "kötelezően ajánlott" oltogatós kezelésekről egy szót sem ejtettünk. Már azt is elhitették velünk, hogy férfinek lenni bűn. Azonban ne legyenek kétségeid! Esélyed sincs a holnapra, ha ma nem válsz kőkeménnyé! A legendás Bruce Lee mondta anno, hogy " A holnapra való felkészülés a mai kemény munka eredménye" Miért is eddzünk tehát? Mert az edzés tulajdonképpen a fizikai felkészítés egy keményebb életre. Lehet, hogy most még nem látod az értelmét, de amikor napról napra edzéssel kínzod magad, akkor rákényszeríted a tested és az elméd, hogy az bármit elviseljen. A kemény edzések tisztán tartják a tudatot, miközben megerősítik a testet. És én most itt nyilván valódi edzésekről beszélek, nem pedig holmi csiri-biri labdázgatásról, túrázgatásról vagy kutyasétáltatásról. El kell menned a falig, hogy tudd mire vagy képes!
A mai bejegyzésemben a Dragondoor.com Rob Landonnal készült riportját hoztam el nektek, aki arról mesél, hogy fehér amerikai katonaként miként tudott túlélni egy afganisztáni börtönben és hogy a testedzésnek milyen szerepe volt ebben.
Rob Langdon: Egyáltalán nem volt. Lényegében egy szarvasmarha telepen nőttem fel Ausztráliában, a sivatag közepén. A családomon kívül csupán egy maroknyi ember dolgozott ott a 70-80-as években. Szórakozásból lovagoltunk és motoroztunk, közben pedig megtanultam vezetni és a fegyverekkel bánni. Serdülőként mindenhová gyalog mentem, ezért sokkal fittebb voltam, mint a korombéliek. Habár csapatjátékokban soha nem vettem részt, hiszen nem ebben a szellemben nevelkedtem, de úgy nagy általánosságban tisztában voltam a fitnesszel és a gépeken történő testedzéssel.
Dragon Door: Mikor döntötted el, hogy csatlakozol a hadsereghez?Rob Langdon: A családban anyai ágon mindenki katona volt. Anyám a légierőnél szolgált, a nővérei haditengerészetnél voltak, a nagyapám pedig harcolt a második világháborúban. Szóval a katonai karrierem már korán borítékolva lett. A nagy a semmi közepén, Woomerában kezdtem el iskolába járni, ahol az amerikai légierőnek volt egy nagy műholdas radarállomása. Mindez még a 80-as években történt. A sivatagi házi-oktatásból egyszerre csak egy amerikai középiskolában találtam magam. Tiszta őrület volt! Körülbelül két évvel voltam fiatalabb a többieknél, de az otthoni oktatásomnak hála a tanulmányaimban előttük jártam.
Mivel állandóan katonaemberek és katonacsaládok közelében voltam, így ez vált számomra a normálissá. Amint befejeztem a középiskolát csatlakoztam is '89-ben a hadsereghez és elkezdtem kitanulni a szakmát. Északra mentem az egyik könnyű gyalogsági zászlóaljhoz és ott töltöttem a következő 10 évemet. Két év alatt gyalogsági oktatóvá váltam, majd az utolsó éveimben a dandárfelderítő szakasznál szolgáltam, ahol élesben is ki lettem próbálva. Habár felderítőként szolgáltunk, de inkább voltunk egy könnyügyalogsági dandár egység, amely hasonló szervezeti sémán alapult, mint a tengerészgyalogságnak a kétéltű egysége. "Felderítő Erők" lett volna a helyes megnevezése az egységünknek, mivel tényleg elég fura dolgokat hajtottunk végre. Azonban tényleg csak felderítők voltunk és nem egy különleges egység.
Dragon Door: Milyen edzéseid voltak ezekkel a csapatokkal?
Rob Langdon: A CrossFit térhódítása nem okozott nagy meglepetést a számomra, mivel lényegében a mi srácaink is hasonlóan edzettek. Sokat gyakoroltuk a "Fogjuk meg és vigyük át azon a dombon!" szerű feladatokat is. Az edzéseink során rengeteg bizarr feladattal büntettük magunkat, viszont a végére rendkívül fittekké váltunk. A teljes mozgástartománynak, valamint a keresztirányú síkban végzett mozgásnak mindig kiemelt szerepe volt az edzésünkben. Tudnunk kellett felemelni és mozgatni nehéz súlyokat, testeket vagy bármi egyebet is, mindenféle kitekert szögekben. A normál konditeremben végzett edzések pedig egyszerűen nem készítenek fel erre.
Miután otthagytam a hadsereget külföldön kezdtem el dolgozni független vállalkozóként. Úgy tűnt van benne pénz, ráadásul a legtöbb helyen hatalmas, jól felszerelt edzőtermek voltak. Így találkoztam életemben először a kettlebellekkel is. Közben a kanadai különleges erők egykori katonája is a csapatunk tagja lett, aki imádta a kettlebelleket. A srác egyébként egy komoly Crossfitter volt, amivel engem is megfertőzött. Én pedig egészen addig toltam vele az edzéseket, amíg már az egész át nem csapott versengésbe. Ezt viszont nem akartam bevállalni, mert tisztában voltam azzal, hogy a magas ismétlésszámban végrehajtott fej feletti mozdulatok és a kitörések mennyire károsak lehetnek. Nem akartam ezzel megtörni a testem. Egyébként a nővérem és a barátnőm is csinálták egy ideig és mindketten súlyos térdsérüléseket szenvedtek. Különben már nekem is volt egy teljes ACL rekonstrukcióm az egyik térdemben, a másik pedig még a seregben sérült meg. Így sajnos a guggolás nem éppen az erősségem. Utálom is szívből, de tudom hogy nélkülözhetetlen.
Dragon Door: Szóval, mi történt Afganisztánban?
Rob Langdon: Korábban nem volt még az afganisztánihoz hasonló szerződésem. Annyi minden történt ott velem egyszerre, hogy szinte fel sem tudtam fogni. Viszont amit csináltam, az tényleg tetszett. Ketten szervezték a munkákat. Az egyikük a cég tulajdonosa, aki egykor maga is a különleges alakulat tagja volt és egy másik srác, aki meg a tulajdonképpeni főnököm volt. Egyszer például egy hétig konvojokat kellett vezetnem nagyjából harminc afgán zsoldossal. Attól függően, hogy a cég mit akart tőlünk vagy elkerültük a bajt, vagy mi magunk okoztuk azt.
Sokszor nem volt hozzáférésem megfelelő edzőteremhez ahol edzhettem volna. Amikor a különleges erők egyik táborának közelében voltunk, akkor az övéket használtam, ám az olyan helyeken mint Kandahar, még ez sem volt egy egyszerű feladat. A ottani srácok többségének a helyi tapasztalata kimerült a Burger King napi szintű látogatásában, így amikor afgán ruhában, szőrösen, büdösen és szakállasan besétáltam az edzőtermükbe egy furcsa puskával a kezemben, attól teljesen kiborultak!
Megpróbáltam az afgán srácaimat is edzésre bírni és érdekes volt látni, hogy miket csinálnak. A többségük hindu stílusú birkózóedzést végzett, néhány srác még "Indian Club"-ot is hordott az autóiban. (Rehabilitációt elősegítő fabuzogány. Haverod, Roy!) Volt ott egy idős figura, aki még a 80-as években harcolt az oroszok ellen. Bár az egyik lába hiányzott, még mindig baromi erős volt.
Az afgánoknak megvan a saját birkózási verziójuk, ahol lényegében egy sállal vagy egy övvel próbálják felemelni egymást. Náluk így rendezik a dolgokat. Ezt a semmi közepén élő pashtun nép körében (ahonnan az én srácaim is származtak) nagy tisztelet övezte. Néha meg is lepődtem, hogy amikor megállítottuk a konvojt egyesek imádkoztak, mások pedig hindi guggolásokat vagy fekvőtámaszokat csináltak.
Aztán az egyik melónál elszabadult a pokol, én pedig komoly bajba kerültem. A cég egyik embere fegyvert rántott rám, én pedig lelőttem. Csak a saját emberimmel szoktam elvállalni az ilyen tipúsú melókat, most viszont a konvoj kísérői olyan idegen figurák voltak, akik amikor éppen nem őrző munkát végeztek, akkor pont maguk lőtték az ilyen konvojokat! Ezeknek zonban sikerült meggyőzniük a nyugatiakat, hogy biztonságosabb ha ők felügyelik a rakományokat, mindeközben kábítószerrel és illegális fegyverekkel megpakolt további teherautókkal egészítették ki a konvojt. Mivel ezek alapvetően katonai szállítmányok voltak, így az Egyesült Államok támogatásával képesek voltak az egész országon gond nélkül átjuttatni az illegális rakományokat.
A csapatuk vezetője egy pandzshiri fickó volt, aki a nem sokkal a szeptember 11-e előtt megölt Shah Massoud nővérét vette feleségül. Sok vasat tartott a tűzben, tipikus hadúri mentalitással rendelkezett. A pandzshiri törzsekből többen is sikeresen beszivárogtak a titkosrendőrséghez, és akik így sikeresen átvették ott az irányítást. A nekem szánt halálos ítéletet végül 20 év börtönbüntetésre változtatták. Akkor értettem meg, hogy többről van itt szó, amikor a tárgyaláson a ügyvédem meg sem jelent, a kinevezett ügyvédembe pedig öt perc után belefojtotta a szót a bíró.
Szóval a hírhedt Pol-e-Charkhi börtönben kötöttem ki. Nehéz a helyet másképpen jellemezni, mint a Harcosok Klubja és a Csillagok háborúja szemétzúzójának a keverékét. Eleinte egy külföldi csoportba tettek, akiknek a többsége afrikai drogcsempész volt. Ezek a fickók Pakisztánban és több más helyen is ültek már korábban, így ismerték a dörgést. Néhány fickót befenyítettek, ettől a többi meghunyászkodott. Viszont hamar rájöttem, hogy a többségük csupán olyan gyerek volt, aki a diákhitelét próbálta visszafizetni, vagy fickók akik a mecsetük vagy az iskoláik újjáépítésére gyűjtöttek. Érdekes volt velük beszélgetni. Voltak közöttük jó emberek és voltak rosszak is. Sok orosz is volt börtönben, köztük egy villamosmérnök, aki orosz-ukrán kettős állampolgársággal rendelkezett. Az egyik ok amiért börtönbe került, a két útlevele miatt történt. Az afgánok kémnek hitték. Agyvérzést kapott odabent, és egy évvel azelőtt halt meg, hogy én kiszabadultam.
Volt bent egy másik orosz is, egy egykori katona. Miután letudta a hadkötelezettségét, és nem talált munkát Szentpéterváron, kábítószerezni kezdett. Majd egy nap besétált egy mecsetbe és áttért a muszlim hitre. Amikor rájöttek, hogy katonai tapasztalatokkal rendelkezik, besorozták a dzsihádba. Sok időt töltött Pakisztánban harccal és tanítással. Afganisztánon keresztül próbált hazamenni, amikor feladták azok az emberek, akik befogadták. Akkor már tíz éve ült a börtönben, de még mindig csak a harmincas éveiben járt. Hithű muszlim maradt, aki azért akart kiszabadulni a börtönből, hogy újra láthassa az anyját. Egyébként rendkívül jó formában volt, kick-boxos múlttal is rendelkezett. Szerette a metál- és punk zenét, és bármilyen furcsán hangzik is, pont ez volt köztünk a kapocs. Furcsa fickó volt, de sokat tanultam tőle a börtönről.
Még a szabadulása előtt sikerült szereznünk egy kis cementet a börtönt javító személyzettől. Súlyzókat és tárcsákat készítettünk belőle. A kettlebellekről is sokat beszélt, így beszereztünk néhány nagy étolajos üveget. Ez változatosabbá tette a súlyainkat és bár a fogantyúk kicsit bevágtak, mégis elég jól működtek. Mondjuk volt néhány peches alkalom, amikor a fogantyú leszakadt és a betonnal teli palack elszállt. Még az elején, amikor próbálta nekem megtanítani a szabályos lendítést, mutatott néhány Youtube videót tőletek. Ezeket a videókat teljes titokban néztük az illegális telefonjainkon. Szóval azóta ismerem a Dragon Door-t.Aztán a srácot kiengedték, ő hazatért Oroszországba, én pedig elvesztettem az edzőtársamat. Nem sokkal később én egy szigorúan őrzött biztonsági körzetbe kerültem, ahol már csak tálibok, komoly gengszterek és emberrablók tartózkodtak. Itt el voltam mindentől zárva, viszont a parancsnok egy jó ember volt, akivel sikerült összebarátkoznom. Miután megismert, megengedte hogy vegyek egy másik telefont és néhány súlyt is. Viszont először tényleg csak a teljes bezártság fogadott odabent, meg néhány nem túl kedves egyén. Volt is néhány érdekes összezörrenésem a gyakorlóudvaron. Napi egy órára engedtek ki minket az udvarra és eleinte engedték, hogy ott használjuk az általunk készített súlyokat, amiket mindig kint kellett hagynunk. Miután az egyik afgán megpróbált agyonverni egy másikat, elvették tőlünk a súlyokat, nekem pedig más tervet kellett kitalálnom. Néhány társam, akikkel korábban együtt szolgáltam a seregben, akkor vállalkozóként dolgozott az Ausztrál Nagykövetségen. Az egyikük, egy komoly sportember, elküldte nekem a "Fegyencedzés" című könyv egy példányát, ami felnyitotta a szemem. Aztán ahogy jelentek meg soron következő részek belőle, elküldte azokat is, Al Kavadlo néhány könyvével együtt. Ekkor láttam meg, hogy te is benne vagy ezekben! Tényleg furcsa volt! A könyvek nemcsak segítettek elütni az időt, de segítségükkel egy nagyon komoly fizikumot is felépítettem, pedig akkoriban szinte alig ettem.
Amikor végül 2016-ban kiszabadultam, kicsit még csalódott is voltam. Bent ugyanis volt egy teljes kettlebell készletem (köztük egy kiváló 20 kg-os bellel), volt internet hozzáférésem és egy saját TV-m 72 csatornával. Egyedül élhettem a saját lakrészemen, és mivel a benti kaja bűn rossz volt, így magamnak főzhettem. Rizst, krumplit és tojást azt adtak, amit még kiegészítettem kintről és a börtönben lévő boltból érkező cuccokkal. Vallásos áhítattal főztem és edzettem, viszont a többi rab iránti tiszteletből a pénteki napokon pihentem, mivel az számukra ünnepnap volt.
Mióta visszatértem Dél-Afrikába újra belekóstoltam az edzésekbe, és ismét elkezdtem dolgozni a kettlebellekkel és gyakorlom a fegyencedzés elemeit is. A kettlebell lendítések folyamatos ismétlése az ami kitisztítja a fejemet és eltünteti belőle a felesleges zajt.
Dragon Door: Nagyon érdekes amit mondasz. Úgy tűnik, hogy van egy pont az intenzív kettlebell edzésekben, amikor a gyakorlás már szinte meditatívvá állapottá válhat.
Rob Langdon: Nem tudom, hogy csak endorfin műve-e, de mindig eszembe jut az amit a japánok mondtak a zenről és a béke megtalálásáról egy intenzív tevékenység végzése során. Valahogy mindig is tisztában voltam azzal, hogy ha magára hagyod az elmédet edzés közben, az tenni fogja a dolgát a háttérben. Sokkal jobban fog működni, mivel elzárja a felesleges zajt, Te pedig megleled a kérdéseidre a válaszokat.
Dragon Door: A kettlebell lendítés mellett még mely mozgásokat találtad kiemelkedőnek az edzéseid során?
Rob Langdon: Szeretem a kettlebellel végzett katonai nyomásokat. Annak ellenére, hogy a tavalyi év során leginkább olimpiai rúddal végeztem alacsony ismétlésszámú, nagy súlyos gyakorlatokat. Mindig is szeretem a kettlebellekkel végzett mozgások változatosságát, még a nehéz belles gyakorlatoknál is. Lehet, hogy ekkor összességében kevesebb gyakorlattal fogsz dolgozni, de azokat sokkal keményebben kell majd végrehajtanod. Egyszerűen félelmetes, hogy a kettlebellek mennyire megerősítik a teljes hátsó mozgásláncot. Ha nincs egy olyan rudad amely összeköti a két végén lévő súlyokat, akkor neked kell egy eszköz egyensúlyát megtalálnod. Ezért gondolják első látásra sokan tévesen azt, amikor meglátnak egy megfelelően kivitelezett hajlított törzsű nyomást, hogy az biztosan eltörné a hátukat. Viszont egy katonai, biztonsági vagy testőri munkánál, ha mondjuk egy holttestet kell mozgatni vagy ki kell emelni valakit egy autóból, akkor ott biztosan kényelmetlen pozíciókban kell majd dolgoznod.
Dragon Door: Ez így logikusan hangzik. Most jelent meg a könyved amely részletezi az élményeidet, és ami egy rendkívül érdekes olvasmány. Én kétszer is elolvastam. Szóval mi következik? Min dolgozol most?
Rob Langdon: Most egy kis szépirodalmi írással próbálkozom. Ragaszkodok a részletekhez, így az írásom sok kutatást igényel. Egy olyan csoporttal is dolgozom, akiknek évekkel ezelőtt én magam írtam egy képzést. Bár ez eredetileg egy mezőgazdasági főiskola számára készült, de segítségével lényegében bárkit meg lehet tanítani bármire. Az lenne a célunk, hogy segítsük a hátrányos helyzetű embereket Dél-Afrika településein és egyéb vidéki területein. Hogy képesek legyenek elsajátítani bizonyos munkaköri ismereteket. Erre nagyon nagyon szükség van, mivel Dél-Afrika lakosságának 25%-a munkanélküli, és a munkanélküliek 30-40%-a 25 év alatti. Emiatt nagyon megugrott a bűnelkövetések száma is. Viszont mi kitaláltunk egy nagyon jó modellt a programunkhoz, és már több közösség vezetőjével is beszélgettem a közeli településen. Könyvtárakkal, templomokkal és mecsetekkel vettem fel a kapcsolatot, hogy bevonják a közösségeiket a programba.
forrás: t-nation.com
Nos, a mai bejegyzésnek is végére értünk. Ismét remélem, hogy a testedzéssel kapcsolatos az üzenet átment. Ha Rob Langdon-ról szeretnél többet tudni, akkor vedd meg a A hetedik kör: Egy volt ausztrál katona rendkívüli története hét év túléléséről Afganisztán leghírhedtebb börtönében című könyvét, vagy kövesd őt az Instagramon az @roblangdon319 címen. Ha tetszett és hasznosnak találtad a cikkemet, akkor nézz szét a blogom egyéb tartalmai között is még több, edzéssel, sztáredzéssel kapcsolatos információért a testedzek.blog.hu -n és kövess az Instagramon / @testedzek.blog.hu1 / is! Amennyiben szeretnél bemutatkozni itt a testedzek.blog.hu-n, akkor kérlek írj egy e-mailt az oliver-s007@hotmail.com e-mail címre!
Kérlek, ha van lehetőséged támogasd a munkámat!
Legyen egy apró, vagy nagyobb adomány, amivel támogatni szeretnél, az nagyban segítene abban, hogy továbbra is minőségi tartalommal tölthessem meg a blogomat!
