2020. máj 08.

Hasznos tanácsok sérülés esetére

írta: Royaliver
Hasznos tanácsok sérülés esetére

Injury-risk profil összeálítása - Tormássy Ákos

forrás: akostormassy.hu

Még egyszer szeretném megköszönni mindenkinek a hozzám intézett pozitív hozzászólásait, amit a "Merre tart a blogom?" című cikkemben feltett kérdésemre adott. Igyekszem a jövőben is megfelelni a bizalmatoknak! Sokszor kapok azonban Tőletek éles kritikákat is az írásaimmal kapcsolatban. Sokszor én hülye gyerek módjára egyszerűen megsértődök egy-egy erősebb hozzászóláson, és kapásból kitörlöm a nekem nem tetsző kommenteket. Ezt nézzétek el nekem, mert én is csak emberből vagyok. Nyilván védhetném is az állításaimat orrvérzésig, de nem vitafórumnak szánom a bejegyzéseimet. És nem is feltétlenül akarlak meggyőzni a saját igazamról sem. A tulajdon édesanyámat is nehezen győzöm meg a táplálkozással kapcsolatos gondolataimról, pedig elhiheted, nála mindent megpróbálok. Azért sok dolgot sikerült már a táplálkozásából száműznöm, de sajnos ő is a "kis mennyiségben nem ártalmas" elmélet alapján fogyasztgatja az egészségére ártalmas élelmiszereket. De mivel az anyámról és az ő életéről van szó, így én sem adhatom fel az egészségéért folytatott harcot.
Cat Fight GIF - Cat Fight Dog - Discover & Share GIFs | Hunde ...

forrás: hu.pinterest.com

Kaptam olyan kifogásokat is, hogy az önanalízis mennyire veszélyes eljárás. Nézd! Nem a házi készítésű röntgen gépemmel vizsgálgatom a tüdőm állapotát. Viszont aki hozzám hasonlóan évtizedeket töltött el a fizikuma fejlesztésével, folyamatosan figyelve annak jelzéseit, az pontosan átlátja a saját mozgásszervi folyamatait is, így azon túl, hogy fel tudja mérni a teste a reakcióit, kezelni is tudja azokat. Természetesen ez az eljárás nem való mindenkinek!!! Soha nem is javasolnám, hogy alapos anatómiai ismeretek nélkül próbáld meg a fájó válladat, térdedet vagy egyéb a mozgásláncodban résztvevő testrészedben megjelenő fájdalmat diagnosztizálni vagy azt gyógyítani. Sőt igazából, ha komolyabb sérülést szenvedsz el, akkor messze a legjobb dolog, amit tehetsz, hogy azonnal orvoshoz fordulsz vele. Egy komolyabb ficamot, esetleg törést otthon kezelgetni szimplán őrültség. Viszont az érme másik oldala, hogy az orvosok elsősorban fájdalomcsillapítókkal és gyulladásgátlókkal tömnek, a sebészek meg leginkább vágni szeretnek. Én meg úgy vagyok vele, hogy a mozgásszervi problémáimat jobban szeretem magával a mozgással kezelni.

Movement Culture - Ido Portal GIF | Gfycat

forrás: gfycat.com

A különféle izomhúzódások, rándulások elszenvedése az edzéssel jár, egyszerűen benne van a pakliban. Nem vagyok igazán büszke rá, de már sikerült a vállamat több hónapra használhatatlanná tennem a rotátorköpenyem túlhasználásával, a bokámat és a térdemet is egy-egy rosszul sikerült futásos-ugrásos edzésnél, sőt lassan 3 éve kézenállás közben rázuhantam a teljes súlyommal a gyűrűsujjamra, ami teljesen visszatört. Sikerült sprintfutással megszakítani a combhajlítómat, amivel 2 hétre járásképtelen lettem. Egy rosszul sikerült hátraszaltónál fejjel érkeztetem bele egy tornatermi zsámolyba, ami majdnem kiverte a fogsoromat, de szerencsére csak a bőr nyílt szét az arcomon. Egy kézenállásból hídba érkezésnél kificamodott az egyik lábujjam, amit aztán magam raktam vissza a helyére. (Oké! Ez így leírva tényleg elég szörnyen hangzik...) Úgy 4-5 éve meg kettlebellel végeztem felrántásokat, amikor a könyökömben egy pattanó hangot követett egy szörnyű fájdalom. Hetekig fogni sem bírtam a bal kezemmel és ezt a sérülést hosszú hónapokkal később is elég erőteljesen éreztem. Ráadásul a felsorolt sérüléseken kívül is elég rendesen elláttam magamat rándulásokkal, meg húzódásokkal, mégsem maradt egyiknek sem maradandó nyoma. 

Gymnastics Fail GIF - Find & Share on GIPHY

forrás: giphy.com

Hogyan előzd meg a sérüléseket?

Az edzés előtti nyújtás és bemelegítés felkészíti a testedet a terhelésre és alapvetően lecsökkenti bármilyen sérülés kialakulásának az esélyét. Soha ne csald el ezeket, mint ahogy én tettem korábban. A hiányukból kialakuló mikrósérülések évek múlva komoly problémákat okozhatnak. Ráadásul az inak és az ínszalagok is rendkívül ellenállóvá tehetőek a rendszeres nyújtással. Nem utolsó sorban a nyújtással rendben tartott ín- és izomrendszer gyorsabban fog regenerálódni egy sérülés után.

És természetesen adja magát a kérdés: Mit tegyél, ha megsérülsz?

Ha a sérülésed nagyon súlyos:

Először is ha valamid szemmel láthatóan eltört, kiugrott a helyéről vagy a sérült végtagodat képtelen vagy megmozdítani, akkor azonnal irány a sérüléseddel a sürgősségi ellátás. Itt ne várd a csodát, mert csak magadnak ártasz vele. A következő sérüléses tanácsok leginkább a húzódásokra, rándulásokra, izomgörcsökre és egyéb mozgás közben történt könnyebb mechanikai sérülésekre vonatkoznak. A saját példáim ellenére minden sérülést érdemes orvosnak megmutatni. Habár a krónikus megbetegedéseknél az orvosi segítség rohadtul nem több egy állapotot stabilizáló eljárásnál, addig a baleseti ellátás mára már tényleg roppant magas színvonalat képvisel. A modern képalkotó berendezésekkel tökéletesen meg tudják határozni a sérülésed fajtáját és szinte biztos, hogy tökéletesen össze is fognak majd rakni a romjaidból.

Samantha Cerio Break Legs GIF - SamanthaCerio BreakLegs Gymnast ...

forrás: tenor.com

Húzódások, zúzódások, gyulladások és egyéb izomfájdalmak:

Talán a legfontosabb tanácsom sérülés esetére: Amikor fájdalom jelentkezik valahol, azonnal hagyd abba az edzést! Állj meg és ne folytasd tovább! Már egy egyszerű rándulást sem érdemes tovább erőltetni, mert a sérülés mértékét komolyan súlyosbíthatod és rendesen megnövelheted a félépülésed idejét. Ha a sérülésed enyhe, akkor azt 1-2 nap pihentetés után már terhelheted is újra. Viszont ha érezhetően kemény az elszenvedett sérülésed, akkor először is jegeld le a lehető leghamarabb és tehermentesítsd a sérült területet. Lehetséges, hogy duzzanat is keletkezik a sérült rész körül, ezzel a tested téged véd. Folyadékkal tölti fel a sérült területet, hogy meggyorsítsa a gyógyulásod. Adj egy pár napot a testednek arra, hogy az természetes úton próbáljon regenerálódni, 10-12 nap után ha nincs számottevő javulás, akkor rosszul mérted fel magad és ha eddig nem tetted meg, akkor most már mutasd meg a sérülésed egy szakorvosnak. Viszont ha pár nap után lejjebb megy a duzzanat, valamint érezhetően csökkent a fájdalom a sérült testrészen, akkor a hideg helyett már meleg borogatást alkalmazz!

 Fail gymnastics dump GIF on GIFER - by Sainrad

forrás: gifer.com

2-3 héttel a sérülés után:

Jegelted, pihentetted, borogattad. Nagyszerű! De a következő lépés lesz talán a legnehezebb. A sérülés és a pihentetés után vissza kell térned és el kell kezdened terhelni a sérült területet. Ha túl sokáig vársz, akkor ugyanis pontosan az ellenkező hatást éred el, mint amit szeretnél. Beszűkül a mozgástartományod és az izomszerkezeted rosszul fog felépülni. Természetesen eleinte a hangsúlyt a a sérült terület nyújtására és mozgatására kell helyezni. A folyamatos edzés és az egyre erősödő terhelés fel fogja gyorsítani a regenerációdat és hamar vissza fogsz tudni térni a játékba.

Segítségek a felépülésben:

Hengerezés: Nagyon sokára szereztem be, és bizony ez óriási hiba volt. A hengerezésről fogok még írni, de elöljáróban annyit, hogy a használatával nem nagyon tudsz mellényúlni. A hengerezés gyakorlatilag a szegény ember önmasszírozó eljárása. Ha nincs semmilyen sérülésed, akkor is érdemes heti 2-3 alkalommal a teljes testet áthengerezni. A kemény edzések hatására az izmokban egyfajta görcsök keletkeznek, melyek hosszútávon rontják a mozgásod minőségét és állandósuló fájdalmat okozhatnak. Az izompólyán létrejövő úgynevezett trigger pontok kimasszírozása nyugtatja és regenerálja az izomszövetet. Ha nincs még szivacshengered, akkor a szegény ember szivacshengerét, a teniszlabdát próbáld ki az önmasszásra. Meglepően jól használható, még ha sok esetben nem is olyan praktikus, mint a henger. Én pár hónapig egy térdzokniba pakoltam bele 4 darab teniszlabdát és kész is volt a "home made" hengerem.

 Egy videós segítség a hengerezéshez:

És itt egy másik a teniszlabdás masszáshoz:

Tapaszolás: A kineziológia szalagot ma már a legtöbb nagy áruház sportosztályán is meg tudod venni. Bár a legtöbb kineziológusnak a haja hullik attól, hogy magadnak helyezd fel a szalagot én ebben sem látok semmi problémát. Maga a tapasz egy rugalmas, öntapadós pamutanyagból készült, bőrre ragasztható szalag. A sérült területet rögzíti, arról leveszi a terhelést és elősegíti annak a regenerációját. A Youtube hemzseg a kineziológiai videóktól, de bármelyik könyvesboltban meg tudod venni Daniel Weiss Kineziológiai tapaszok c. könyvét vagy Aliana Kim A tapaszolás kézikönyve c. művét is. Mindkét könyv teljes körűen körbejárja a szalagok felhasználásának okait és módjait és az otthoni felhasználásra kiválóan alkalmassá teszi azokat. A különböző színek (bárki bármit mondjon is) csupán esztétikai dolgok, a gyógyulásban nincs szerepük. Használd őket bátran! Csodát ne várj tőle, de hogy hathatós segítség, az biztos!
A vállam korábban sokat rendetlenkedett (mert talán nem negyvenévesen kellene elkezdeni a tornászgyűrűn való kereszttartást...), de a tapasz nagy segítségemre volt abban, hogy száműzzem belőle a fájdalmat. Sokáig cserélgettem a szalagokat, mire teljesen múlt idő lett a vállamban jelentkező fájdalom.

Krémek: A legtöbb gyógynövény alapú krém nagyjából parasztvakítás. Az évek során egyetlen krém volt, ami valóban segített és amit saját tapasztalatból merek is ajánlani. Nem szoktam reklámozni terméket, de ez tényleg rendben van. A neve Inno Rheuma krém. A jégzselét tudom még praktikus kiegészítőnek ajánlani. Gyakorlatilag egy hűsítő krém, amit borogatás helyett tudsz használni. 

Fáslik, bandázsok: Soha nem használtam őket és senkinek nem is javaslom. Ezek a kiegészítők nem segítenek, hanem helyettesítenek. Ahol meg helyettesítés van, ott az adott terület képtelen lesz felerősödni a sérüléséből. A sérült területet hozd helyre úgy, hogy az újra a megfelelő módon tudjon működni. Hagyd meg a fáslit a múmiáknak!

Remélem, hogy hasznosnak találtad a cikkemet! Ha tetszett, nézz szét a bejegyzéseim között még több, edzéssel, sztáredzéssel kapcsolatos információért a testedzek.blog.hu -n és kövess az Instagramon is!

Szólj hozzá