2021. máj 06.

Agilitás: A fizikai képességek magasiskolája 1.rész

írta: Royaliver
Agilitás: A fizikai képességek magasiskolája 1.rész

145 Backflip Sunset Photos - Free & Royalty-Free Stock Photos from  Dreamstime

forrás: dreamstime.com

18:00 óra. Kedd délután. Edzőpark. Az idő igazán nagyszerű volt, így a barátnőmmel el is foglaltuk a kicsiny edzőpark teljes területét. Mindketten a szokásos rutinunkat hajtottuk végre. Zsanett a ketogén étrendre való átállása miatt fél évre pihentette az edzését (ennek a miértjéről fogok még bővebben is írni). Pár hete kezdett újra erősíteni, úgyhogy ő még most szinte kizárólag TRX-et használ a fizikuma fejlesztésére. Húzás, nyomás és guggolás. Újra fel kell magát építenie, egyelőre nincs szüksége többre. Én a statikus elemeket fejlesztgetem (tiszta kézállás, zászló, lever-tartások stb.), plusz tornagyűrűn erősítem magam. Meg persze minden sorozat befejezése után egylábas guggolásokat hajtok végre a park acélcsövein. Már nem is gondolkodok rajta, csak automatikusan felállok a csőre és guggolok. Sokszor csak az edzés másnapján eszmélek rá, amikor gyakorlatilag járni alig bírok, hogy mennyire sok guggolást is tolok bele egy-egy edzésbe. Szóval éppen a rutinunk közepén járhattunk, amikor megjelent három tini srác. Kezükben energia-ital és hangosan beszélgettek a... nos a semmiről. Nem atomfizikusok voltak, na! Ekkor az egyik srác felmászott a mellettünk fekvő játszótéri mászóka tetejére (220 cm) és lazán végrehajtott róla egy hátraszaltót, méghozzá tökéletes talajfogással. És ez még nem minden! A talajon is képes volt megismételni a zsugor átfordulást gyakorlatilag bármelyik irányban, méghozzá játszi könnyedséggel. El kellett ismernem, hogy mindez egy szemtelenül elegáns bemutató volt! Színtiszta agilitás, méghozzá mesterfokon. 
1,511 Backflip Stock Photos, Pictures & Royalty-Free Images - iStock

forrás: istockphoto.com

Mielőtt még konkrétan edzésről kezdenénk el beszélni, tisztázzuk azt, hogy mit is értünk az agilitás kifejezése alatt és miért is ez a képességek magasiskolája. A definíció szerint az agilitás egy mozgásban lévő testnek azon képessége, hogy milyen gyorsan és mennyire hatékonyan képes megváltoztatni a saját mozgásának az irányát, miközben teljes kontroll alatt áll. Maga az agilitás egy gyűjtőfogalom, ami magában foglalja a mozgásban lévő test reflexeit, a koordinációt, az egyensúlyt és azt a gyorsaságot, amire az egy változó helyzetre reagál. Ahogy Neo hajolt el a lövések elől a "The Matrix" című filmben.

No matter how many bullets are fired, you never get hit. | The matrix  movie, Matrix bullet dodge, Matrix film

forrás: pinterest.com

Az agilitás fejlesztése erősen ingoványos talaj. Itt nem igazán működnek a testedzés hagyományos eljárásai. Mivel itt több képesség egyidejű fejlesztése történik, így az automatikusan végrehajtott gyakorlatoknak a lehetősége nem adott. Gondold csak végig, hogyan is történik alapvetően az erő és/vagy az izomzat fejlesztése! Először is kiválasztjuk a testünkön az erősíteni kívánt területet, majd azt a gyakorlatot, ami a célunknak megfelelően terheli a testünket. A kiválasztott gyakorlatot pedig ismételjük a megfelelő sorozat- és ismétlésszámmal. És mi a helyzet az állóképességi edzésekkel? Az talán még egyszerűbb. Kevés gyakorlattal (néha csupán eggyel) dolgozunk, amit alacsony intenzitással és viszonylag hosszabb időn keresztül hajtunk végre. Így gyakorlatilag az erőtől az állóképességig az ismétlésszámokat és a sorozatokat variálva alakíthatjuk ki a fizikumunkat. Viszont az ilyenfajta megközelítéssel az agilitás egyáltalán nem fejleszthető!

12 Week Off-Season Classic Physique Bodybuilding Workout

forrás: muscleandstrength.com

Ha az interneten kezdesz keresgélni, akkor könnyen ilyen dolgokba futhatsz bele. Ha most tényleg elhiszed, hogy ingafutással, meg bóják közötti rohangálással az agilitásodat is fejleszted, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Az automata üzemmód itt nem fog működni. A felszínt sem fogod megkaparni, nemhogy érdemben bármit is elérni. A hagyományos egyoldalú edzéssémák folyamatos gyakorlása amúgy is csak rontja az agilitási képességeket. Elmagyarázom, miért gondolom ezt így. A folyamatos nagy terhelés (nagy súlyok használata vagy kizárólag erőedzés) biztosan lelassítja a tested. Pontosan ezért nem látsz harcművészeket, ökölvívókat vagy egyéb más küzdősportot űző versenyzőt testépítő jellegű edzéssel formába kerülni. Az érem másik oldala az állóképességi edzést végzők népes csoportja. Sosem értettem azokat, akik a hosszútávfutók gyorsaságáról vitatkoznak. Nekik szívósságuk és állóképességük van. A robbanékonyság, a gyorsulás és a gyorsaság nem az ő műfajuk. Ezek nélkül meg nincs értelme agilitásról beszélni.

Using WKO4 to Analyze the Struggle in a Run Workout | TrainingPeaks

forrás: trainingpeaks.com

Az agilitás szempontjából egyébként az edzőtermi erősítést folytatók és a hobbifutók nem sokban különböznek. Habár van egy egyéni céljuk és a fizikumukat ennek a célnak rendelik alá, mégsem használják ki a testük teljes potenciálját. Sőt igazából a legnagyobb probléma is abban található, hogy amikor már megtörténik a kasztosodás, akkor a testedzésük leredukálódik egy-egy kiemelt folyamatra. Mint mindennel az életben, a fizikumunkkal kapcsolatban is érdemes az egyensúlyra helyezni a hangsúlyt. Magában ugyanis mind a nyers erő, mind a munkakapacitás nagyon szép dolog, de ha ezek a tulajdonságok nem egy agilis testben találhatóak, akkor nem fogod tudni a testedet optimálisan használni. És természetesen maga a test is egyre inkább fokozott sérülésveszélynek lesz kitéve, mivel a nem használt képességek egyfajta negatív előjellel fognak a fizikumban megjelenni.

Mobile Physical Therapy for Running Injuries - Team Select Home Care

forrás: teamselecthh.com

Az agilitás a test legmagasabb szintű képessége, aminek az elsajátításához a testeden kívül nem sok eszközre van szükséged. Nagyjából semmire. Ez valahol előny és valahol iszonyat nagy hátrány is. Nincs segédeszközöd, ami a folyamatot megkönnyíthetné. Csak TE vagy és a TESTED. És végső soron itt nem babra megy a játék. Természetesen minden sportban előfordulnak balesetek, de egy levegőben elrontott fordulat után könnyen tönkre teheted a gerincedet vagy esetleg még súlyosabb dolgok is történhetnek...

Karnataka: 22-Yr-Old Man Dies After Injuring Spinal Cord While Performing Backflip For TikTok

forrás: thelogicalindian.com

Nagyon kevés irodalom jelent meg az agilitás témában, viszont van egy könyv, ami rengeteg hasznos információval el tud látni. Magyarul ez a Jaffa Kiadó által megjelentetett "Fegyencedzés 3." Én személy szerint nagyon sok információt nyertem ebből a műből és sok tekintetben tisztította előttem a képet. A következő néhány bejegyzésben az ott vázolt edzési koncepciókat veszem majd alapul és fejtem ki az ezekhez kapcsolódó tanácsaimat. Kérlek tarts velem legközelebb is! Ha tetszett és hasznosnak találtad a cikkemet akkor nézz szét a bejegyzéseim között még több, edzéssel, sztáredzéssel kapcsolatos információért a testedzek.blog.hu -n és kövess az Instagramon is!

 Tovino does a perfect Superman push-up | Malayalam Movie News - Times of  India

forrás: timesofindia.indiatimes.com

MÁS:

Sokszor eszembe jut az "1992-es "Batman visszatér" című film egyik ikonikus jelenete. A hideg, téli éjszakában a Denevérember beszáll az áramvonalas, éjfekete színű járművébe, ami rögtön önálló életre is kel. Az ajtók lezárnak, fogva ejtve a film hősét és a jármű őrült sebességgel elkezd a városon átszáguldani. Miközben hősünk próbálja a gonosz Pingvin által távirányítással vezetett járműve felett visszaszerezni az uralmat, addig a műszerfalon lévő képernyőn meg is jelenik ellenfelének az arca. A kijelzőn megjelenő torz arcú madárember őrült sebességgel irányítja a Denevérember járművet és közben levegővétel nélkül, vérlázító stílusban és megállás nélkül beszélve provokálja az álarcos nyomozót. A denevérember ekkor elgondolkodik azon, hogy vajon van-e bármi értelme átütni a képernyőt csak azért, hogy elhallgattassa az őrült ellenfelét? Átgondolva az adott helyzetet, a legtöbb amit nyerhet ezzel a radikális eljárással, az csak idegei pillanatnyi nyugalma lenne. De mivel az embernek az idegeivel is törődnie kell, ezért egyszerűen szétcsapja a monitort...

Batmobile | Batman returns, Batmobile, Most popular cars

forrás: hu.pinterest.com

Tudod, egyik napról a másikra elkezdtek a problémák felsorakozni az életemben. Egyszer csak azt vettem észre, hogy kicsúsztak a dolgok az irányításom alól. Eljött egy pont, ahol semmi mást nem láttam magam előtt, mint megállás nélküli harcot és bevallom, ebbe valahol belefáradtam. Úgyhogy elkezdtem sorban kilépni a hiábavaló harcok végtelen sorából és egy rövid időre azt gondoltam, hogy a blogolást is abbahagyom. Mert végső soron miért is csinálom? Mert tudom, hogy a tanácsaim tudományosan megalapozottak és ami mindennél fontosabb, működnek is. De végső soron csak egy edzés- és egészségmániás srác vagyok, aki az imádott hobbijáról oszt meg Veletek információkat és nem pedig az Országos Vitaszakkör elnöke. És ha ezek a bejegyzések egyszerűen lepattannak rólatok, akkor az egész egy teljesen felesleges időtöltéssé válik számomra, ami nem több egy újabb stresszhatásnál.  A barátnőm viszont egy "TE TELJESEN HÜLYE VAGY!" kijelentéssel helyretette a blogbezárási folyamatomat, úgyhogy maradok és blogolok tovább. Igyekszem megszolgálni a bizalmatokat. Három dolgot azonban megjegyeznék és kérnék is a blogommal kapcsolatban:

1. Ha kipróbáltad és működnek a tanácsaim, akkor azt írd meg kommentben, hogy mindenki láthassa! Ha kipróbáltad és NEM működnek a tanácsaim, azt meg pláne írd meg! Egy közösség vagyunk, segítsük egymást!

2. Ha a tanácsaimat / bejegyzéseimet kétségbe vonod, elutasítod, akkor kérlek NE olvasd tovább azokat! Épp most futottam bele egy szuper vegán FACEBOOK csoportba, ahol sportolók és hírességek is beszélnek az életmódjukról és egyéb edzéssel (fitnesszel, aerobikkal, kocogással, sétálással, zumbával stb.) kapcsolatos  témában is találhatsz bőségesen blogokat, meg mindenféle csoportokat. Csatlakozz hozzájuk és oszd meg ott a gondolataidat, véleményedet.

3. Ha kíváncsi vagy az általam közölt bármelyik információ forrásának a megjelölésére azt szívesen megosztom Veled. Amennyiben viszont azt látom, hogy a szándékaimmal homlokegyenest ellenkező dolgokat próbálsz itt bizonygatni, akkor egyszerűen száműzlek a blogomról és mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül örökre töröllek innen. Nincs harag, nincs sértődés, csak töröllek. Mert az embernek az idegeivel is törődnie kell...

Eraser - "You've Just Been Erased" / Ending Scene (1080p) - YouTubeforrás: youtube.com  

Szólj hozzá