2022. ápr 13.

Covid, edzés, egészség, fittség

írta: Royaliver
Covid, edzés, egészség, fittség

muscular man doing crossfit training dark Stock Footage Video (100%  Royalty-free) 21862246 | Shutterstock

forrás: shutterstock.com

Férfiasan bevallom, az utóbbi időben hanyagoltam a blogot. Talán nem is ártott, hogy egy kicsit pihentettem az egészet, mert inkább nem írok semmit, mint hogy marhaságokat kelljen itt olvasnod. Most viszont úgy gondoltam eljött az ideje, hogy egy új bejegyzéssel jelentkezzek, csak hogy tudjátok még élek. Ja és előre is bocsi a mindenhova csapongó gondolataimért, ez most ilyen hektikus bejegyzés lesz! Meg az is előfordulhat, hogy egyeseknél néhány gondolatom kiveri a biztosítékot, tőlük előre is elnézést kérek.

Covid: Szóval két éve már, hogy először találkoztunk a "kínai vírus" kifejezéssel, aminél talán sokkal találóbb lenne az "amerikai vírus" megnevezés. Két éve már annak is, hogy a vírusra hivatkozva izomból elkezdték szopatni a lakosságot a fejlettebb országok kormányai. Persze a miénk is beállt szépen a sorba, mert miért ne. Érdekes módon a legcsóróbb afrikai országokat, ahol "higiénia" kifejezést hallomásból sem ismerik, valamilyen ismeretlen okból szinte teljesen elkerülte ez a rettenetes kórokozó, pedig ők aztán tényleg szartak bele mindenbe. Igaz akadt arrafelé pár államfő is, aki kerek-perec kijelentette, hogy egyetlen vakcinára sincs szükség az országukban. Nyilván ők még élénken emlékeztek Gates mester korábbi "áldásos" tevékenységeire. Sajnos ezek a kedves vezetők pár hónap leforgása alatt, különböző okokból kifolyólag mind sorban elhaláloztak. Na, de hát ilyen az élet! (Lehet, hogy erről pont nem hallottál a hírekben? Érthetetlen...)  Mindeközben minket lépésről lépésre toltak át a való világból az online térbe, tönkretéve a legkisebbek iskoláséveit, munkanélküli dolgozók ezreit létrehozva, kis cégek százait bedöntve. És nem utolsó sorban agresszívan fenyegetőzve zsaroltak meg mindannyiunkat a kísérleti vakcinák egyre nagyobb számban történő felvételével. A mi érdekünkben persze...

PAHO/WHO calls for expression of interest to contribute to the  establishment of a COVID-19 mRNA vaccine technology transfer hub - PAHO/WHO  | Pan American Health Organization

forrás: paho.org

Miután az összes kirakat-celeb, celeb-műsorvezető, celeb-orvos, meg celeb-politikus (miért pont ők ne lennének celebek???) elmondta, hogy mennyire meg fogok dögleni ha nem szúratom tele magam egy korábban emberen még soha nem tesztelt, jelenleg is kísérleti fázisban lévő oltóanyagok valamelyikével, én valahogy továbbra sem éreztem ennek a szükségességét. Persze még ma is sok szerencsétlen hisz abban, hogy a Pfizer cég nagyszerű fejlesztésétől válik majd egészségessé. Pont a Pfizer vakcinájától! Ember! Hiszen ők már eddig is dollármilliárdokat csengettek ki büntetésként, mivel évtizedeken keresztül hamisítottak kutatási eredményeket és állítottak elő függőséget okozó készítményeket. Felsorolni is nehéz már, hogy mennyi emberéletellenes, gyógyszernek álcázott mérget hoztak forgalomba. Nálunk meg tömött sorokban jelentkeztek érte a média által megvezetettek. Persze lehet, hogy azóta már a gyógyszergyárak is szemléletet váltottak, csak még nekem nem szóltak róla. Na, nehogy kifelejtsem Bill Gates-et, a Pfizer-BioNTech egyik fő befektetőjét, aki már családi ágon örökölte a népességcsökkentés ideáját (Bill apja volt ugyanis az egyik vezetője a "Planned Parenthood" nevű, nyíltan eugenetikai eszméket hirdető társulásnak.). Vele kapcsolatban először nyugodtan nézd meg a TED konferencián tartott előadását, ahol szépen elmeséli ez fránya Billy fiú, hogy miért is szükségszerű a népességcsökkentés és hogyan lehet a védőoltásokkal erre finoman rásegíteni, aztán kérd szépen a negyedik emlékeztető oltást. 

In March, 2015, Microsoft co-founder Bill Gates gave a TED talk in which he said world governments are not ready for a virus pandemic.

forrás: mercurynews.com

Nem akartam ilyen bő lére ereszteni a bevezetőmet, csak szerettem volna hogy értsd a bizalmatlanságom. Még úgy is, hogy mindezek a dolgok tényleg csak a jéghegy csúcsát jelentik. Viszont itt és most nem szeretnék ennél mélyebbre ásni, mert nem gazán erről akartam hogy szóljon a cikk. Akik nem értik a propaganda és az agymosás működését azok már amúgy is túl vannak a sokadik oltásukon és izgatottan várják a még újabb "lövéseket", akik meg ellen tudtak állni ezeknek a folyamatoknak, túlnyomó részükben már amúgy is átestek a betegségen és valószínűleg természetes módon védetté is váltak ellene. Persze nincsenek illúzióim. Ősszel újra fognak kezdeni mindent, és még erőszakosabbá fognak válni az oltás kikényszerítésével kapcsolatban is. (Épp a napokban rendelték el Shanghajban a kijárási tilalmat a vírusra hivatkozva. Emlékezz, az előző lezárási hullám is Kínából indult!) Nem számít, hogy a vakcina és a maszk, meg úgy általában a vírus lassítására szánt intézkedések összességében egy kalap szart sem érnek, sőt ha már itt tartunk kifejezetten károsak. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem az én cikkeim hatására fognak az emberek felébredni. Sajnos a mai napig látok még fiatalokat és időseket egyaránt az utcán, a buszon és az áruházakban is szövetmaszkokban sétálni. Mit lehet rájuk mondani? Semmit. Akarat nélküli bábok ők és nem többek, akiket már teljes egészében beszippantott a rendszer. Menthetetlenek.

Firms left to decide own rules on face masks - BBC News

forrás: bbc.com

Szóval én nem kértem ezt kísérleti vakcinát és önszántamból soha nem is kérném. Viszont tavaly októberben engem is megtalált a Covid (mint ahogy mindenkit meg fog találni valamilyen formában) és akkor bő egy hétre ágynak döntött. Nagyjából ugyanaz történt most velem, mint jó pár éve, amikor az influenza ért utol. Tudom sokan azt mondták, hogy ez a mostani "nem influenza", viszont a rémhírekkel ellentétben nem is sokkal több annál. (Sőt ha már itt járunk, az influenza fertőzés jóval nagyobb arányban végződik halállal.) Túl kell rajta esni. Bár biológia fegyvernek ugyan elég gyatra egy fertőzés ez, de azért meg tudja keseríti az ember életét. Ami a súlyosságban Covid felé billenti a mérleget, az a betegséget követő esetleges utóhatások. Nekem a gyógyulás után még bő 1,5 -2 hónap kellett ahhoz, hogy újra elkezdhessek érdemben a fizikumommal foglalkozni. Én az "örök mozgó" ezt a két hónapnyi lábadozást meglehetősen hosszúnak éreztem. A legrosszabb az volt számomra, hogy egy iszonyatosan legyengült testben kellett léteznem. Úgy éreztem olyan a szívem és tüdőm, mint egy öreg láncdohányosé, az erőm és az izomzatom pedig szó szerint elolvadt. És bár sportolói szempontból ez egy kemény csapás volt, viszont a mindennapi életemre nem volt különösebb hatása. Az utolsó ágyban, lázasan eltöltött napom után öt nappal már buszomhoz futottam. Igaz még vagy három hétig megjelentek szédüléses tünetek is, de nagyjából itt ki is merült nálam ez a "halálos kór". Szerintem sokaknál vagy azért alakult ki a fertőzés hatására súlyos -, vagy végzetes következmény, mert már nem rendelkeztek egy normálisan működő immunrendszerrel (alkohol, dohányzás, rossz táplálkozás, kevés vitamin, kevés mozgás, kevés alvás, stb.), vagy azért mert az első tünetek megjelenésénél nem feküdték ki alaposan a betegséget. Viszont aki hozzám hasonlóan oltás nélkül jutott keresztül az egész folyamaton, az nem igazán fogja újra ezt az egészet elkapni. Vagy ha mégis, akkor meg csak valami könnyű, nátha-szerű tünetekkel esik majd át rajta.  A többiek meg várhatják állam bácsitól a további sorszámozott oltásokat, meg a konyhakész immunrendszert. Bujkálhatnak otthonaikban, rettegve a külvilágtól, elfogadva, hogy ez lett számukra az "új normális". De az is lehet, hogy pont nekik van igazuk és én gondolok mindent rosszul. Hogy a maszkot hordók ellenállóbak a kórokozókkal szemben. A vakcina pedig tökéletesen véd és minél többször tolják beléd, annál védettebb leszel. A mellékhatások meg csak buta szóbeszédek. A gyógyszergyárak és a média pedig a kormányok támogatásával egyetemben csakis a TE érdekeidet nézik. Lehet, hogy tényleg így van, én igazán nem tudhatom...

Ausztrália szenátora "Népirtásnak" nevezi az oltást

forrás: pokolafoldon.hu

Edzés. Múlt héten kaptam egy e-mailt az egyik nagy calisthenics influencertől. Ezek voltak benne az első mondatok. "Mi az a két fő ok amiért edzel? Az első nyilván hogy lefogyj, a másik hogy jól nézzél ki." Tudod, egy ideje az ilyen kijelentések már meg sem érintenek, viszont nagyon jól reflektálnak a mai kor agymosott tömegei számára kialakított mesterséges igényekre. Nézd! Amikor a kormányok hazudnak, a gyógyszeripar hazudik, a élelmiszeripar hazudik, akkor tényleg azt gondolod hogy pont a fitneszipar fog majd neked igazat mondani? Egyszerűen akkor jársz a legjobban, hogy ha mindent megkérdőjelezel amit a hivatalos csatornákon hallasz az egészséges életmóddal kapcsolatban. Ahogy kormányok javítják az életminőséged, ahogy gyógyszeripar őrzi az egészséged, na pontosan úgy válsz majd sportossá a fitneszipar támogatásával is. Egészen komolyan mondom, hogy ha egy egészséges és erős testet szeretnél birtokolni, akkor messzire kerüld el az edzőtermeket, felejtsd el a magazinokban olvasott edzőtanácsokat és ne vásárold táplálékkiegészítő cégek "izomfejlesztő" és "zsírégető" készítményeit se.

Egy komplex fizikum legfontosabb összetevői általában a következők: 

  • -erő
  • - agilitás (értem itt a mozgásra való képességet és a mozgékonyságot )
  • - hajlékonyság
  • - gyorsaság
  • - állóképesség

Mindezeknek EGYSZERRE szükséges jelen lenniük a fizikumodban, egészséges izomzat, csontozat, ízületek és szalagok kíséretében. A ma divatos edzésmódszerek a fent említett kritériumból jó ha egyikre koncentrálnak, némelyikük talán kettőre is, de ennél egyik sem többre. Viszont éppen ezért óriási baklövés, amikor valaki vállszélességgel védi a hosszútávfutást, a testépítést vagy a jógát, mint egyedüli edzésmódszert. Az pedig, hogy valamelyik tartalmaz használható elemeket, közel sem jelenti azt, hogy maga a rendszer teljes egészében működőképes lenne. És itt most tényleges edzőrendszerekre gondolok, nem labdával játszott idióta rohangálásokra, vagy zenére történő csöcsrázásra. Fittnek lenni sokkal többet jelent, mint hogy a választott sportágadban képes vagy ellébecolni. Sokat elárul a mai kor társadalmának a fizikumáról, hogy még a rendszeres "testedzést" végzők sem képesek végigtolni egy kisiskolások számára összeállított tornatermi gyakorlatsort. Képtelenek egy kötélen felmászni, vagy egy bordásfalon egy tucat lábemelést végrehajtani. Akkor milyen fittségről is beszélünk? 

 < 

 

De ha már fittségnél tartunk. Hogyan értelmezhető a fittség fogalma a hétköznapok forgatagában? Valakinek a fittség csupán annyit jelent, hogy képes legyen fájdalommentesen mozogni élete végéig. Másoknak meg azt, hogy gondoskodhassanak a családjukról és legyen lehetőségük szaladgálni a kertben gyerekeikkel. Sokan vagyunk sokféle igénnyel. Szeretnénk tiszta elmével rendelkezni, a lehető legtovább élni és közben szabadon mozogni. Kihívásokra vágyunk, de nem szeretnénk megsérülni közben.

Mindenkinek megvan a maga, kissé eltérő oka amiért valaha sportolni kezdett. Kezdetben sokaknak nyilván csupán annyi volt a célja, hogy fogyjon valamennyit vagy izmot építsen, de idővel a legtöbben azért rájönnek, hogy ezek meglehetősen silány célok. Persze mindannyian szeretnénk jól kinézni, de ahogy múlik az idő könnyen előfordulhat, hogy még olyan egyszerű dolog is mint a séta, komoly problémát okozhat. Tehát egy olyan edzéstervre van szükség, amely nemcsak a fizikumod külső megjelenését befolyásolja, hanem egy élethosszig fenntartható, holisztikus fizikumot épít, amely erőssé, mozgékonnyá és egészségessé teszi a tested az elkövetkező években. 

Hiszek abban, hogy a tornaelemek gyakorlása, már amennyiben helyesen hajtják végre azokat, az egyik legjobb  edzésmódszer a világon. Amikor tested mozgatásával végzel fizikai edzéseket, akkor olyan módon fogsz fokozatosan egyre erősebbé és mozgékonyabbá válni, hogy nem kell aggódnod egy fájdalmakkal és sérülésekkel teli időskor miatt.

Mert mi is az igazi fittség?

  • Ha nem rokkansz bele, ha bármi nehezet kell felemelned.
  • Hogy egy esésnél az izmaid megvédik a szerveidet és megóvják a csontjaidat a törésektől.
  • Hogy szükség esetén elég erős vagy ahhoz, hogy előre lendítsd a tested, kimássz az égő otthonodból vagy leemelj magadról vagy valaki másról egy nehéz tárgyat.
  • Egy fitt és erős test segít elkerülni jó néhány krónikus betegséget, hogy ameddig csak lehetséges élvezhesd az életet.
  • Nincsenek ízületi fájdalmaid – ami azt jelenti, hogy nem kell egyhamar megkérned az unokáidat, hogy kössék be a cipőfűződ.
  • Hogy bátran elmehetsz játszani és szórakozni a barátaiddal, és közben nem szakad el az ínszalagod, mert korábban éveken át túlhajtottad a szervezeted.

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy a covid utáni lábadozásból a saját testsúlyos edzésekkel kerültem újra formába. Mivel a célom az edzéssel mindig is a testem feletti kontroll elsajátítása volt, így eszembe sem jutott, hogy "könnyebb" utat keressek. Ezekről az edzésekről fogok még a későbbiekben írni. Így utólag is elnézést kérek amiért hetekig nem jelentkeztem. Őszintén remélem azért, hogy továbbra is maradtok az olvasóim és követitek az egészséggel és edzettséggel kapcsolatos írásaimat. Szeretnék a közeljövőben több "zero to hero" jellegű cikket is megírni. Itt olyasmikre gondolok, hogy hogyan juss el pl. nulláról az egykezes húzódzkodásig, a zászlótartáshoz vagy a kézállás elsajátításához. Tavaly végül nem jött össze a blog olvasóinak a közös edzése, de idén remélem hogy ez is sikerülni fog. Bízok benne, hogy összejön egy kis lelkes edzés-orientált csapat!  A komment szekciót pedig ne hanyagoljátok! Írjátok le és mondjátok el a véleményeteket edzésről, egészségről, de akár a covidról és az oltásokról is. Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzésemet és remélem, hogy tudtam értékes tanácsokat adni! Kérlek nézzetek szét a  blogom egyéb tartalmai között is még több, edzéssel, sztáredzéssel kapcsolatos információért a testedzek.blog.hu -n és kövessetek az Instagramon / @testedzek.blog.hu1 / is!

Kérlek, ha van lehetőséged támogasd a munkámat!

Legyen egy apró vagy nagyobb adomány, amivel támogatni szeretnél. Az nagyban segítene abban, hogy továbbra is minőségi tartalommal tölthessem meg a blogomat, továbbá hogy létrehozhassak egy mindenki számára jobban átlátható webes felületet, egy testedzéssel és egészséggel foglalkozó honlapot.

Amennyiben támogatnál, kérlek írj egy e-mailt a következő címre
oliver-s007@hotmail.com

 

Szólj hozzá